Stenci, a lurkó uralkodó

1. rész

Hol volt hol nem volt, a Szabadság-hídon, a Károly-hídon, a Brooklyn-hídon és úgy érzem, a kisagy szomszédos hídján, de még a palesztin szegregációs falon - bármennyire  hosszú - is túl, élt egyszer egy király, akinek az volt a vágya, hogy az ő birodalmára jellemző graffitikkel fújják telis-tele a vár a falait. Ezt az uralkodót Nagy Sten Cilnek hívták, bár még elég alacsony volt fiatalságának köszönhetően. Jellemző volt rá, hogy korona helyet baseball sapkát hordott, ha alattvalóit fogadta, ráadásul sültel hátrafelé, ahogy illik. Ezen a királyi címer díszelgett. A fejfedőt külön varratta minden hónap elején Zingernével, az udvar 14 ujjú varrónőjével. 

A jószívű néni, mint unokáját úgy szerette a kis királyt, kinek még egy több számmal nagyobb nadrágot is készített a 15-ik születésnapjára, mert Steni, mint Mátyás király, néha kilopózott a pór néphez, és egy ilyen kaland centrumában megtetszett neki a helyi srácok laza viselete. Az asszony bár úgy tudta, csak azért hordják így nadrágjukat, mert olyan szegények, hogy a gyerekek közül csupán bátyjuknak volt gatyója a családban, és tőlük kapták kölcsön, mégis elhallgatta, elkészítette, legyen öröme a nagy magányban. Azt viszont nem tudta, ez hierarchia is volt a játszótéren, mivel az volt a legmenőbb lurkó, kire legbővebb volt a nadrág, hiszen neki volt a legnagyobb testvére.

Visszakanyarodva a valódi vágy utcájába, hol már megannyi graff színezte a falakat, vonatokat, padokat és temérdek mást, a királyka, még nem tudta ki lehetne a megfelelő ember, aki ebben a segítségére jön, szalad, fut, repül, terem. Szívesen elültetett volna egy magot, melyből egy olyan fa nő, amin a gyümölcs a legtökéletesebb művész erre a feladatra, de nem volt birtokában ennek a magnak. Az ötletét azonban nem hagyta kiszáradni, szorgosan öntözte sóvárgásának tápláló vizével. 

Épp a délutáni X-boxozás kellős közepén nyomkodta - vitaminhiányának köszönhetően fehér mintás körmei alatti ujjaival - konzolját, mikor nagyapja, Béla írnokának, Anonymusnak az unokája, Benkszi lépett be szobájába. Ő ugyan csak a Fifázás eredményeinek volt az írnoka, de Steni ezt a világ egyik legfontosabb dolgának tartotta. Ha játszott, még arról is megfeledkezett, hogy mennyit kell a jövőben tárgyalnia az oroszokkal, ugyanis azok tőle kapták a gázt, és szerették volna évről-évre olcsóbban megkaparintani ezt a világ számára létfontosságú anyagot.

De nem is ez a lényeg jelen pillanatban, hanem hogy Benkszi zsebéből egy papiros hullott ki, mikor leült az asztalhoz. Olyan könnyedséggel szállt, és messziről is látható tarka világot hordozott magában, hogy az ember lelke szivárványnak érezte tőle magát, ahogy nézte, voltaképp mint egy hernyó, amin már most látni, hogy olyan szép pillangó lesz belőle, melyet Photoshoppal sem lehet kreálni. Na most, amint ez a lepke landolt rögtön megmutatta bájait. Egy gyönyörű graffiti papírra festett mintája volt rajta, a királyi címer stílusosan kiírva, mit Steni két kedvenc focistája tart két oldalról. A király álla nemhogy leesett, leszakadt, tervének virága pedig nemhogy kinyílt, rétté burjánzott fejében, hol méhecskék szívták napszemüvegben, neon- zöld, kék, narancssárga szívószállal a virágpor édes ízét.

Jött a kérdés, bár míg kimondta 3 gólt is kapott az éppen zajló mérkőzésen. Észre sem vette.

-         -  Te, te, te, te, te, te...?! – hebegett-habogott.

-         - Gazdám, tetetetetete, szóltál? Vagy csak cseperegni kezdett kint az eső? – kérdezett vissza ironikusan a kis művészlélek.

-         -  Én. Igen. Na, még egyszer! Szóval, te rajzolsz, festesz, vagy ilyesmi-mi-mi? – futott neki újra a felséges ifjú, mint csukott üvegajtónak a házon kívülre vágyó, naiv kiskutya.

-         -  Nem. – Mosolygott a kapucnia alatt Benkszi, mit azóta viselt, mióta felsírt. – Csak vicceltem, igen. Titokban, magam szórakoztatására szeretek firkálni.

Ekkor Stencinek muszáj volt újra leülni, mert szíve kalimpált, de boldogan, ahogy a futók az utolsó 100 méteren sprintelnek, s látják maguk mögé nézve, hogy már csak deus ex machina negatív tekintetben való történése által léphetné át más azt a hőn áhított vonalat a célnál. Majd miután kellő oxigént szippantott agyába, zagyva beszéde helyreállt, ellazult, mobilizálta a feszültségéből nyert energiát, és azonnal elkezdte ostromolni Benkszi zárkózott ambícióinak lakatját.

- Barátom, mit szólnál hozzá, ha lenne számodra egy finoman kifejezve klassz kis ajánlatom? – kacsintott Stenci.