Arcomon poéta

Mint kisovis kedve a heterogén új legóval,

bújj szavaiddal játszós gondolat-ruhába,

de tervszerűen,

türelmesen áztasd be betű-szöveted.

Ne óvd az egód ebben az űrben,

s az arc poétikus lesz.

A versírás, nem sírás,

sosem sírt ás a Rásónak,

csak ellazítja papírra karcolással

a belül táncoló art-pírt,

mely bár sokszor gémóveres szobák

introvertált ajtajához ad intris kulcslyukat,

akkor is öröm szemezni vele a végén,

hisz’ nem égette teljesen el önnönmagát az Én,

van még plej-kedv a köröm alatt,

mitől a szikk-kert vénítő sóhaja

újra színesebb módon kezd nőni,

mint ezer csomag sztikletti-mag haja.