Hullámtörés

Élt egy zenész, akire dalai és tettei alapján nagyon felnéztem, példaértékűnek tartottam. Szövegei, jótékonykodásai mindig ösztönöztek, ha rossz kedvem volt, jó irányba tereltek morálisan (is). Nem egyszer azt hangsúlyoztam, a Heal the world című számát kötelezővé kellene tenni az iskolákban, annyira szépen meg van fogalmazva, és a hangszerelés is gyönyörű. Igen, Michael Jackson-ról van szó. Majd jött a botránya, a legfrissebb, az HBO dokumentumfilmjének köszönhetően, és nem csalódott lettem, hanem mérges. Utálom a pénz szagra ugró embereket, arról nem is beszélve, ha ennek érdekében másokat is eltipornak. Ennek az egész ügynek ilyen szaga volt. Nem telt el sok idő és arra jutottam, Jacko bűnös, legalábbis nagyon nehezen tudnám elképzelni, hogy nem az. Undorító dolgokat tett. Mégis védelmébe szálltam, mert egy beteg ember volt, aki nem tehetett arról, hogy szexuális abbúzust követett el gyerekeken. Valószínűleg azért alakulhatott ki nála ez a fajta vonzalom, mert őt is megerőszakolták és még verték is kiskorában. Ezzel le is zártam magamban, így nem tudott meginogni a heroizált sztárról alkotott képem.
Pár nappal utána, és azóta is gyakran morfondírozom a témán, és rengetegszer szólal meg egy-egy sláger a vádlottól rádióban, Spotify-on, munkában stb. Van valami, ami közös az utóbb említett napokban és a mostaniakban: zavar, ha őt hallom énekelni.