Tolerancia- és szerelem-demencia

1
Leheljünk békét az ózonrétegre
minél többen.
Rajzoljunk a közepére hangjegyeket
minél többen.
Daloljon körénk píszjeleket szféránk
minél többször,
Lebegjünk toleranciától ajzottan
minél többször.

2
Ne csak az legyen a raj,
kinek alkalmi szextől csapzott haja
tárja elénk élénk fantáziájának
éretlen balladáját
(vagy maximálisan korszerű legyek:
élet-lájkok mini méretű fiókját),
mert ez demencia,
legyen inkább a szerelem az élet-eszencia.

Ősz küszöbén áll a nyár

Gyönyörrel púderezett
szeptemberi táj
ölelő nyugalma
csiripeli fülembe
fák türelmét,
gyémánt fénnyel villan
pár apró kavics,
kacsintásuktól minden
létezés isteni kincs,
gyöngyként koccanva bújnak
fürtjük ölébe
zamatos szőlőszemek,
napsugár old szívükben
édes teret,
almaillattal keringőző
meleg levegő sző
leírhatatlan harmóniát,
pipacsok lengik körül
kézen fogva
az élet szobrát.

Lelki-csigaház

Füst fürtöket fúj a megkönnyebbülés.
Kutya szuszog holdja irányába
a gangra nyíló ablak alatt.
Éjszaka van.
Látni a sötétet,
igen látni azt,
mert az is valami,
számunkra legalábbis.
Mégha szemünknek ennél alább nincs is tere,
de ez nyugtatja legjobban,
retina-relax,
és
ilyenkor csak beleugatna
a máskor oly csodás színeket ódázó
fény.
Néma a világ két bogarunknak,
lassan magunkba záródunk
lelki-csigaházunkban.
- Jó éjt!
Mondja a semmi
s
a minden.

Csilingelő bolygó

Harangvirágok glamour-gallérja alá
lehel kultikus harmatot Földanya.
Csilingelnek csendjükben a csiklandozástól
felnevető akusztikus zenészek.

Ibolyák imbolygó leplén ragyog
Napunk áttetsző selymének teremtő mosolya.
Katicán gagyognak egy bolygó boldogságáról
a pettyek egymásnak e szépségtől.

Csillag játszótér

Hintáznak a csillagok,
s
béke-mázzal hintik be
a chill-out dallamot szuszogó,
breakbeat-almot horkoló,
(itt-ott felnőtt-babaként összekuporodó),
mellkas-hullámokat csendnek lüktető
testeket.
Több ezer éve menő,
ez az éjszaka trendje,
nem a Jim Beam, Irish Cream
meg a koktél színek rendje,
hanem a közös légzés az emberekben benne,
melyet senki se hall, ki maga is muzsikáját ossa,
csak symphoniát rögtönöz ösztömből,
hogy mezítelen talpát ebben mossa
a hajnalig körbe-körbe himbálózó,
ősi Tejút-vattacukrot majszoló,
ötágú,
égi blende.

Bevállalós egy Én

ebben a korban az egyén ha szerelmét
szájával posztolja az éter falára
nem férfi
ebben a porban a férfi (pl.én) ha szerelmét
nyilvánosan bejelöli életének képén
nem ember
mégis bevállalom (mint Csernus)
igaz csak kis cserje vagyok a Földön
nem egekig érő cédrus
melynek lombjai közt Csontváry ecsetvonásai
rezegtetik a színek harmonikus harmonikáját
de nem vagyok magányos
elásott velőscsont
melyre tán már az a kutya se vevő most
mert
bennem úszó felhőkön világítanak mint lézer az éjben
kedvesem hipotalamusz-pezsgőt pezsdítő
hepihipóval a kézben hip-hip hurrázó
csontig örömöt burjánzó
(instant-szelfi mentes)
mégis olykor Zen csendes
emlékeinek örök barlangrajzai

Foszforeszkáló műhibák

1
Ha ritmusérzékben nem vagy oly extra,
mint hétvégenként volt mátékriszta,
csak tipeg barázdáiban a tánc-ránc,
egy-két eksztazi bogyó szponzorál,
színesen foszforeszkáló hangjegyek
tapadjanak bizonytalan talpadra.
Így élmény lesz a zene minden neme.
(Nem-e?)

2
Műhibákkal teli műlibák
gágogják tele az éjszakát.
Plüss-pasikák,
nőisebbek, mint az idei
pléjboj-élboly.
Nekik, hogy ódzsésámson
vagy
maga Simon Márton vagy,
ugyanaz,
ki színpadon áll az már menő agy.