akácmézbe mártom a Holdam
(édesítem mázzal az éjt),
megszórom ártatlan, vanília ízű csillagokkal,
és amorf formákká szaggatva falatozom,
még van időm virradatig,
sőt, ha nem tömöm örömmel görcsös gyomromba,
el sem jön a Nap-ásítás,
fényviszony-másítás,
melyben iszonyatosan jó érzés hangulatomra tetoválni
a hajnal megannyi árnyalatát,
mert ilyenkor egy halvány, tétova kifestő vagyok,
színem csatornába mosta az esti eső,
szedem össze lapjaim,
mit a vihar sofőrje a szél
(periférikus látásába se beengedve),
ki-ki tépett belőlem, kussot lengetve a rendnek,
de mire elkezdi feldolgozni szervezetlen szervezetem
az ég-boltos megédesített péksüteményét,
újra bújhatnak festői kontúrokat keresve
belém a régi tekintetek,
vagy csak ott hagyhatnak önmagamat
lapozva egyedül a tetőn,
mert már nem fél elem vagyok, hanem félelemmentes:
egész
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése