Az élet kérelme

az élet néha meglepő,

mint egy oriflémes doboz a könyvtárban,

mert ott volt, láttam,

közben bágyadtan kirázott a hideg, mint az élettől,

néha,

na jó, gyakran,

viszont ha rajzoltam volna rá pillangót, akkor már szebb,

az élet is, ha nincs rajta, kell rá rajzolni pillangót, hogy elűzze a hernyót,

vagy egy behernyózott lepkét pingálni rá,

(Apropó a lepkék hernyózhatnak?)

mert így hiteles, vagyis így lesz klasszá,

mi is? hát az élet,

mondják csak akkor élsz, ha boldog vagy,

akkor légy magadtól hit L-es sőt hit XXL-es hangulatilag,

néha mosd ki,

mert ugye a jókedv-pólóhoz is kell óvó ómó,

hogy újra felvehesd,

addig meg bírd ki kicsit fázósan a telet, a szelet (meg a többi dekadens közhelyet)

pár óra pár deka perc és újra helytállhatsz,

mint egy pillangós oriflémes doboz a könyvtárban

ébreszt Ő

felébresztesz illatoddal
mely eszemmel azt teszi
mint angol fekete teával a tej
keserű sötétből oldott világosba ejt

megsimítasz kezeddel
selyme számol rám idilli perceket
mint drogos mámorba ernyedten
síelek Ámorral a szerelem-hegyen

fülembe súgsz puszit
amit én juszt se értek (ugye?)
de mint ki fülemilét hall értetlenül
e-mailben kottáznám szavakká mindenkinek (kéretlenül)

Báj-báj nyári báj

Szőlőt szeretne majszolni a hideg,
pedig ő ölte meg az érett szemeket.
A szélnek is fáj,
ahogy görbe körbe fúj,
mégis kergeti vakon önmagát.
Sötét felhők keresik a Napot,
s csak fel kellene tekinteniük,
ahol szüntelen ragyog.
Autóban ül már egy Nyár
utószava: a meleg.
Nem engedi fűtött anyósülésre
a könyörgő telet.

Matemorfázisok

Felhőként hűvös hátamat Himalája hava olvasztaná ketté hab-hajókká.
Fűként zöld szőre lennék a Földnek, csak nőnék virágok szirma s csillag ima alatt.
Színné tört fényként kápráztatnám az emberi szem mögötti termek minden személyét.
Lennék dallam, füleket masszírként rezegtető, láthatatlan, öröm-teremtő kaland.
Kis kolibriként a legnagyobb csodát ajándékoznám mellém csatangoló, rám mutató gyerekseregnek.
Éjt zuhanyzó, plakát-pólós utcai lámpa, mely önnön csendjében nyugtatja az arra sétáló hazaútját.
Leginkább víz lennék, tiszta (mint Tendzin Gjazo lelke), egyszerű íz, de életet burjánzó, sejtekkel játszó.

Tolerancia- és szerelem-demencia

1
Leheljünk békét az ózonrétegre
minél többen.
Rajzoljunk a közepére hangjegyeket
minél többen.
Daloljon körénk píszjeleket szféránk
minél többször,
Lebegjünk toleranciától ajzottan
minél többször.

2
Ne csak az legyen a raj,
kinek alkalmi szextől csapzott haja
tárja elénk élénk fantáziájának
éretlen balladáját
(vagy maximálisan korszerű legyek:
élet-lájkok mini méretű fiókját),
mert ez demencia,
legyen inkább a szerelem az élet-eszencia.

Ősz küszöbén áll a nyár

Gyönyörrel púderezett
szeptemberi táj
ölelő nyugalma
csiripeli fülembe
fák türelmét,
gyémánt fénnyel villan
pár apró kavics,
kacsintásuktól minden
létezés isteni kincs,
gyöngyként koccanva bújnak
fürtjük ölébe
zamatos szőlőszemek,
napsugár old szívükben
édes teret,
almaillattal keringőző
meleg levegő sző
leírhatatlan harmóniát,
pipacsok lengik körül
kézen fogva
az élet szobrát.

Lelki-csigaház

Füst fürtöket fúj a megkönnyebbülés.
Kutya szuszog holdja irányába
a gangra nyíló ablak alatt.
Éjszaka van.
Látni a sötétet,
igen látni azt,
mert az is valami,
számunkra legalábbis.
Mégha szemünknek ennél alább nincs is tere,
de ez nyugtatja legjobban,
retina-relax,
és
ilyenkor csak beleugatna
a máskor oly csodás színeket ódázó
fény.
Néma a világ két bogarunknak,
lassan magunkba záródunk
lelki-csigaházunkban.
- Jó éjt!
Mondja a semmi
s
a minden.