A mai nagy ünneppel
kapcsolatban már annyi mindent tudunk. A lényeget, a március 15-ei események
fő történéseit mindenképp. Bízom benne, hogy ez így is van (akinek esetleg
hiányos az ismerete, az vegye a fáradságot, ha egy kicsit is magyarnak érzi
magát, és nézzen utána). Én egy
mozgatórugót viszont alább kiemelnék, mert nagyon fontosnak, szépnek és
példaértékűnek tartom.
Ez nem más, mint
az, hogy az ifjak és társaik vérontás nélkül vívták ki a magyar nép szabadságát.
Gondoljunk csak bele, annyi év elnyomás után ilyen módon cselekedni, révbe érni.
Egy amerikai filmben sem lehetne szebb hepiend. Nagyon tiszteletre méltó már az
is, hogy felkeltek. Szó szoros értelemben is vehetjük ezt a kifejezést: páran
felkeltek. Felébredtek. Kiléptek a Habsburgok kényelmetlen ágyából, és megtették,
amit megkövetelt a… Ki is? Ők maguk. Maguktól.
Az ágyat pedig nem úgy
cserélték le, hogy kivágták az ablakon, mit sem törődve azzal, hogy valakinek,
valakiknek a fejére eshet, hanem kivitték az ajtón és közölték a főbérlővel –
igaz, határozott, nemet mondó választ nem elfogadó módon -, hogy saját
fekhelyen, saját párnák közt fognak mától pihenni, aludni.
Ez a
forma pedig, ahogy véghezvitték céljukat az a „tiszteletreméltó” szón túli.
Olyan különbséget érzek a fentebb tett minősítéssel, és az ez esetben történő
használat között, mintha most nem is ezt a kifejezést szeretném használni,
hanem valami ilyesmi tartalommal bírót, de mégis mélyebbet, magasztosabbat.
Mint amikor azt mondjuk életünk párjának, hogy szeretlek, de valahogy kevésnek
érezzük ezt kimondva, ahhoz képest, amit érzünk.
Sokak szerint a
mai nap a szabadság szimbóluma a magyar történelemben, ezzel természetesen én
is egyetértek, azonban hozzácsatolnám, hogy annak is a jelképe,
hogyan kell vágyainkat kivitelezni, és ha már szimbólumról beszélünk, akkor nem
csak ilyen téren, hanem az élet bármilyen területén.
