Több minden foglalkoztat mostanság, bár ezzel gondolom mindenki így van, hiszen nem csak egy kérdéskör jár nap mint nap a fejünkben, tulajdonképpen bizonyos asszociációk hatására is megannyi mindenben elkalandozunk 24, reálisabban kb. 16 óránk folyamán, még ha vissza-vissza is találunk a központihoz. Az én hajkupacom alatt pár napig az a kérdés tekerget leginkább, hogy érdemes-e kiadnunk magunkból a haragot, ha dühösek vagyunk valakire, vagy érdemesebb bent tartani.
Két okból kifolyólag is érdekel ez a tematika. Elsősorban azért, mert ha kiadja magából a sértődött, feldúlt fél a sérelmet, akkor megbánthatja a másikat. Másodsorban pedig azért, mert ha magában tartja indulatát, akkor ezzel elfojtja azt, ami lelkileg biztosan megterhelő. Sőt, minél többször zárkózik valaki mélyen a lelkébe, a méreg csak halmozódik majd benne, míg végül egy olyan pillanatban robban ki, és olyan szinten, mikor az akkori adott problémának nem is lesz akkora súlya, amekkorát kerít neki, ráadásul, még jobban megbántja az érintett felet, aki értetlenül fog állni a történtek előtt.
Melyik út lehet a helyes? Morfondíroztam.
A megoldás nem olyan bonyolult. A kivitelezése annál inkább, főleg abban a helyzetben, mikor az idegtől még a szempillánk is elvörösödik. Arra jutottam ugyanis, hogy mindenképp ki kell adni magunkból, el kell mondani a problémánkat, hiszen az nélkül nem juthatunk egyről a kettőre se kívül, se belül. Amire nagyon kell, hogy ügyeljünk az pedig az, hogy milyen módon tesszük meg ezt a lépést.
Motivációként az a tényező is ezt az opciót suttogta fülembe, hogy mi van, ha nem gondolom jól, és máshogy élem meg a szituációt, mint a vitapartnerem, hiszen egyéni érzékelésről beszélünk. Számunkra negatív élmény kezeléséről. Az pedig, hogy miként reagálunk egy élményre, annak az értelmezésnek a függvénye, ami egy temperamentumra évek alatt épülő viselkedésforma tárházának adott pillanatban való állapota, és a körülményekben a hangulatunk. Kicsit közelebbről, hogy milyen tapasztalatunk van a helyzettel kapcsolatban, és milyen más problémák, örömök mozognak az akkori percekben lelkünk háttérében, hiszen ha eleve rosszkedvűek vagyunk, biztosan negatívabban reagálunk, mint mikor jó a közérzetünk, vagy éppen nagy örömhír ért minket aznap.
A lényeg tehát a
formán van. Azon, hogy miként mondjuk, tudatjuk ezt a másik féllel (felekkel, mivel a konfliktus nem csak egy emberrel szemben keletkezhet). Nem mindegy, milyen verbális vagy esetleg non-verbális eszközökkel adjuk a tudtára, ami nekünk félre húzza szánkat. A legrosszabb a kiabálva, partnerünket érezhetően lealacsonyítva, esetleg még valamit földhöz is vágva módszer. Sokkal jobb, ha nyugodt hangnemben, bántó, sértő szavakat nem használva próbáljuk megoldani a problémát. Mivel, ha nem így teszünk, az ’’ellenfél” is haragja gerjed, és csak azt kapjuk vissza, amit adtunk, vagyis ideget. Három lépés vezethet a célba:
1. meghallgatni figyelmesen a másik véleményét
2. számításba venni azt, hogy nem biztos, hogy nekünk van igazunk
3. amennyiben nincs igazunk, elfogadni, hogy nincs korona a fejünkön, vagy ha nekünk van igazunk - legalábbis ezt érezzük -, akkor megpróbálni megértetni vele (minél higgadtabban), hogy miért gondoljuk máshogy, mint ő, tehát kommunikálni
Természetesen a fentebb leírtakhoz mindkét személynek így kell viselkednie, amennyiben az egyik nem így tesz, csak fát dob a tűzre, de ez esetben hagyjuk inkább, hogy égjen csak a saját lángjaiban egy ideig, mi már ne gyújtsuk fel magunkat, legyünk víz, ha úgy dönt, közeledik.
Megvalósítani minden helyzetben biztosan nehezebb lesz, mint megfogalmazni. Ez egyértelmű. Viszont az ember, ha valamit minél többször alkalmaz, azt előbb-utóbb megszokja, beépíti a mindennapjaiba. Sok sikert kívánok Mindenkinek!
